Most épp kivételesen semmi nem nyomaszt úgyhogy a szokásos szenvedéssel átitatott bejegyzés típussal nem szolgálhatok viszont még is úgy döntöttem, hogy billentyűcsapkodásra adom a fejem, és megosztok néhány saját tapasztalatot amik bár sablonosak, és mára már a csapból folynak idézetek formájában, még is igazak. Az ilyen témájú bejegyzéseket inkább olvasni szeretem mint megírni de egyszer mindent ki kell próbálni.
 

"Regression to the Mean" - A dolgok nem maradnak sokáig rosszak. Ezt az angol kifejezést először a Teen Wolf című sorozat nézése közben hallottam, ahol a főszereplőnek magyarázza el a mentor figura, hogy nem számít, hogy a dolgok milyen rosszra, vagy jóra fordulnak, előbb-utóbb mindig visszatérnek középre és egy semleges állást vesznek fel. Tudom, nem pont ezekkel a szavakkal mondta, és a hivatalos meghatározása a kifejezésnek sokkal bonyolultabb ennél, de ahogy egy barátnőm is mondta nekem: "Néha jobb, ha nem fogalmazol hosszú nyakatekert mondatokkal amiket nehéz megérteni. Az emberek jobban szeretnek veled olyankor beszélgetni veled."
Na de vissza térve, ezzel a felfogással, más megfogalmazásban, már sokkal korábban találkoztam. Egyszer, mikor még általános iskolás voltam nagyon szomorú voltam valami miatt, ami akkor hatalmas problémának érződött, ma már nem is emlékszek rá mi volt az. Csak az elkeseredettségre emlékszem, de arra nagyon. Úgy gondoltam örökre minden rossz marad. És akkor anyukám mondott valamit amibe azóta is teljes erőmmel kapaszkodok ha a dolgok rosszra fordulnak. Emlékszem ahogy odahajolt hozzám átölelt én pedig a vállába temettem a könnyáztatta arcomat.

 - Igen kislányom elhiszem, hogy most nagyon rossz, de gondolj csak vissza volt már nagyon jó is, és az is elmúlt. Ez a rossz is ugyan úgy elfog. A rossz dolgok, ugyan úgy ahogy a jók, elmúlnak. Egyik se marad örökké, váltják egymást.
Ismét. Egy olyan dolog ami nem egy vadonatúj felfedezés amit korábban senki nem mondott. Egy egyszerű "bölcsesség" amihez hasonlót a mai világban már százával osztanak meg facebookon. De akkor nem is mondhatott volna jobbat anyukám, hogy megvigasztaljon. És igaza volt. Nem sokra rá, minden kicsit jobb lett. Aztán megint rossz, aztán jó. Azóta mindig emlékeztetem magam ha szar helyzetbe kerülök, hogy elfog múlni és vagy semleges állapot követi vagy egy nagyon jó. Ha teszek a rossz dolgok ellen annál hamarabb távoznak, ha nem tudok tenni ellene csak ki kell várni. 

Ezen mostanában annyit gondolkodtam. Számomra ezt az egészet egy mérleg szimbolizálja a legjobban. Nem akarok a sorssal/univerzummal jönni de vannak őrült pillanataim mikor elképzelem, hogy mindenkinek van egy mérlege és ez a mérleg egyensúlyra törekszik. Ha túl sokáig nehéz az egyik oldal, a másik oldal javára billen idővel. Tehát ha az élet valahol elvett tőled valamit máshol visszaadja. Így a rossz és a jó egyenlő arányban lesz jelen az életedben. Egy barátnőm mikor megosztottam vele ezt az elképzelésem/elméletem, szomorúan mosolygott csak rám. Neki nemrég hunyt el (túl fiatalon) egy közeli hozzátartozója és azt mondta azóta képtelen hinni az ilyen dolgokba. Mert a rokona mi rosszat tett, vagy mi jót kapott korábban hogy ezt érdemelte érte. Erre nem tudtam mit mondani. Megértettem őt, hogy így gondolja de én önző módon, jobban szeretem meg se hallani az ilyeneket mert csak elszomorít, és kétségeket ébreszt bennem. Mert szeretem ilyen túlzottan ideális elképzelésekbe ringatni magam. Talán tényleg semmi értelme ennek is. Talán csak vannak nagyon szerencsés emberek akik egész életükbe megúsznak mindent és vannak nagyon szerencsétlenek. Ebben az esetben pedig nincs mindenkinek saját mérlege csak az összes ember van egyen rajta, aminek egyik oldalán az előbbi kategória sorakozik, a másikon pedig a szerencsétlenek állnak, és így lesz a mérleg egyenlő. Harmadik opció, hogy semmi nincs. De mint írtam egy régi bejegyzésemben, a legtöbb ember szeret hinni valamibe ami nagyobb önmagánál és felette áll, a létezésére még sincs bizonyíték. 

Eredetileg nem akartam megszakítani az eredeti gondolat menetet, de mikor idéztem anyukám és azt írtam "semmi sem marad örökké", sajnos ez így önmagában is egy elég nehezen megtanult élettapasztalatnak számít számomra. Minden átmeneti. Minden ember az életedben és minden tárgy. Sokaknak ebből azt következtetik, hogy: "Oké. Ha ez így van akkor nem fogok ragaszkodni vagy kötődni senkihez és semmihez." Ez egy rossz konklúzió amit egy darabig én is próbáltam alkalmazni de pont ezért tudom, azt mondani most, hogy nem ajánlom senkinek ezt a fajta hozzáállást. 
Miután a saját bőrömön tapasztaltam, hogy nem működik azóta szeretek úgy nézni a dolgokra, hogy hiába tudom, hogy nem marad velem  valaki/valami örökké úgy teszek mintha mégis így lenne.
Mert inkább legyen az életem tele az elveszítésükkel járó fájdalommal és csalódással, mint a folytonos ürességgel. A fájdalom azt jelenti, hogy egyszer volt nagyon boldog időszak is. Az egész megéri mert amíg így velem voltak, rengeteg jót adtak és adhattam. A jó miatt pedig minden utólagos rossz megéri. A fájdalom úgy is el fog halványodni idővel, és csak a jóra fogok emlékezni. Hogy milyen volt mikor még ott voltak nekem és végül úgy is mindig jön más helyettük. Ez a szép benne. Sosem maradsz teljesen egyedül igazán. Persze az elejétől a végéig csak te leszel ott magadnak.

Ebből következik az utolsó sablon szöveg. Szeresd önmagadat, és építsd fel magad. Én hiszek abban, hogy nincs olyan, hogy "megtalálni önmagad". Mindenkinek fel kell építenie saját magát, és csak azokból az építőkockákból dolgozhatsz amiket az élet eléd dob. Kisebb személyiség változásokon folyamatosan átesik az ember, ez normális. Változik a véleményed, ahogy új emberekkel találkozol, és új élményeket szerzel. De az alap mindig ugyan az marad és az a lényeg, hogy tanuld meg ezt elfogadni. Változni jó, de mindig a megfelelő okok miatt változz. Azért, hogy megfelelj valaki elvárásainak nem érdemes. Rövid távon működhet, de tapasztalatom szerint előbb-utóbb bele fogsz betegedni abba, hogy nem saját magadat adod.  A megfelelő emberek úgy fognak szeretni téged ahogy vagy. És ezek az emberek meg fognak találni, mert vonzzuk őket magunkhoz ha épp nem egy szerepet játszva próbálunk élni. Olyankor viszont tényleg csak a rossz emberek fognak megtalálni.