Ezt a bejegyzést vasárnap terveztem posztolni de rájöttem, hogy megint nem leszek gépközelben így most teszem ki előre. Három jegyzet a telefonomból, amiket teljesen különböző időpontokban írtam az év során de még is elég sok a közös bennük. Kezdésnek nem terveztem egyiket se kiposztolni. A többit derítsd ki te azzal, hogy elolvasod őket.

001. Mindig is kíváncsi természet voltam. Imádtam hallgatni mások elbeszéléseit az élményeikről, és azokat a legapróbb részletig lefesteni a fejemben. Ha valamire nem tértek ki, én kiegészítettem magamnak, természetesen a főszereplő ezekben mind én lettem, őket helyettesítve. Szeretem mások helyébe képzelni magam. Majdnem annyira, mint teljesen új szituációkat kreálni a fejemben amik még sosem történtek meg velem és valószínűleg nem is fognak. De egy pillanatig, (vagy sokkal tovább) mókás elképzelni és elveszíteni magam az elképzelésben, hiszen annyival izgalmasabb mint a valóság. Persze ezek a képzelgések veszélyesek. Az ember könnyen beléjük fojthatja magát miközben egyre mélyebbre és mélyebbre merül bennük. Velem is számtalanszor megtörtént már, hogy a csodálatos képzelgéseimet depresszió közeli állapot követte. A mai napig igyekszem megtanulni, hogy ha valamit nagyon akarok, akkor arról nem szabad sokat álmodoznom. És ezt követi a második lecke, hogy az álmodozást nem szabad összekevernem a tervezéssel. Számomra a kettő sokáig megkülönbözhetetlen volt mivel imádok tervezni a legapróbb részletig de míg az ember a tervezés során az oda vezető utat építi addig álmodozáskor csak arról képzeleg milyen lesz odaérni ezzel tudat alatt pedig elveszíti a szeme elől magát az oda vezető utat. Most jutott eszembe, hogy szerintem erről már írtam. Vagy próbáltam. Folyton azon kapom magam, hogy próbálom megmagyarázni és szavakba önteni mit jelent számomra az álmodozás. Hogy hogy lehet egyszerre a legjobb dolog a világon ami során a fantáziám és a kreativitásom életre kellhet és eközben még is hogy befolyásolja negatív irányba az életem. Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen aki így van ezzel. Befolyásolható jellem vagyok, azt mondják. Talán igazuk van.

002. - Én mindig kíváncsi vagyok. Tudni akarok mindent. Az őszinte igazságot minden helyzetben. - eltökélten bámulok a szemedbe miközben olyan komoly képet vágok amilyet csak tudok. Bár maga a helyzet nevetséges és a szám sarkában mosoly bujkál, nem is gondolhatnám komolyabban kimondott szavaim. Látom rajtad, hogy nem hiszel nekem. Soha nem fogod megadni nekem amire szükségem van. A kimondatlan kérdéseimre a választ. Amiket akkor is hallani akarok, ha biztos vagyok benne, hogy nem fog tetszeni. Van több elképzelésem amivel előálltam magamnak. A fejemben ezeket a magyarázatokat a szádba tettem. Kár, hogy amit a fejemben felépítek soha nem elég. Épp emiatt van az hogy a mai napig gyötör a kíváncsiság, neked én miért nem voltam elég. 

003. Volt egy elképzelés a fejemben. Hogy ha valakinek nem kellek az valószínűleg a kinézetem miatt van, vagy a személyiségem nem szimpatikus neki. Ezt meg tudtam emészteni még ha néha nehezebben is, mert hát a plasztikai műtétet leszámítva a kinézetemen nem tudok változtatni, a személyiségemet pedig így szeretem ahogy van. Arra viszont sosem gondoltam, hogy egyetlen tettemmel idegenítenélek el magamtól. Téged akinek elméletben előtte nem volt problémája  valami csoda folytán a fent említettekkel. Nem mondok újdonságot azzal, hogy a tetteinkért saját magunk felelünk, az irányításunk alatt állnak. Csak egy példa: érezhetsz egy bizonyos módon arról nem tehetsz, de ha ki is nyilvánítod az érzéseid, a következményekért már is felelőssé válsz. Én tudom magamról, hogy bizonyos alkoholmennyiség fogyasztása után már abszolút elvesztem az irányítást, max egy hat éves agyával gondolkozok és ilyenkor olyat is tudok tenni amire a józan énem azonnal nemet mondana és helytelenítően csóválná rá a fejét. Ha őszinte akarok lenni néha még józanul is képes vagyok megkérdőjelezhető, logikától mentes dolgokat művelni de ez meghatványozódik ha "ittas" leszek. Az én hibám, és csak magamat okolhatom minden egyes alkalommal, mikor az üveg aljára nézek és valami hülyeséget csinálok. Azt viszont álmomba se láttam előre jönni, milyen érzés lesz ha valaki az alapján minősít le amit csináltam egy ilyen pillanatomban. Az én kis naiv énem valahogy azt gondolta, hogy emberek ezrei tesznek ilyenkor hatvanszor megalázóbb dolgokat párnak már biztosan a tanúja is voltál, így csak nem leszek elítélve a saját hülyeségem miatt, ha megosztom veled.
Persze, nem lett igazam és szép emlékeztetőt kaptam tőled, hogy abba kéne hagynom a máshoz való hasonlítgatást. És, hogy az irányításomhoz jobban kellene ragaszkodnom, nem mindenkinek való az alkohol, ugye.

Az irónia persze most is szépen átitatja a történetet hiszen kiskorom óta hallgatom minden nő nemű családtagomtól, hogy vigyázz mit teszel, vagy mondasz mert az alapján vagy minősíthető. "Ne csináld ezt, ne csináld azt, mert a fiúk ezt fogják gondolni rólad." Én csak a szememet forgattam erre. "Fogalmatok sincs mit találnak manapság a "fiúk" elfogadhatónak. Majd pont engem ítélnének el a viselkedésem miatt?" Engem, aki folyamatos irányítás alatt tartja magát és ha szórakozik akkor se engedi el túlzottan.

És esküszöm, most sem tettem valami hatalmas, botrányos dolgot. Nem fogom leírni pontosan mi történt, de esküszöm nem volt botrányos. Csak valami amire még sem vagyok büszke. És emiatt a valami alapján elítéltél. Pont te. Nem kifejezés, hogy nem számítottam rá, ráadásul az időzítésed is borzalmas volt. Ha komolyan gondoltad, ha nem.