Szeretsz magadnak fájdalmat okozni, Rose? - kérdezte anyám a mosogató felé hajolva.
Egyből válaszra nyitottam a szám, hogy tiltakozzak. Hiszen nem érzek semmi fájdalmat. Azt pedig határozottan nem érzem, hogy Alex okozná nekem. Az igazság az, hogy olyan vékony a vonal a fájdalom és a boldogság között számomra, én pedig már olyan régóta nem figyelek a lábam elé, hogy fogalmam sincs a vonalon állok-e még. A kérdése miatt kénytelen voltam elgondolkodni. Az egyensúlyozásban soha nem voltam jó, mi több borzalmas egyensúly érzékkel rendelkezem minden lehetséges értelembe. Mikor vesztettem el az irányítást? Egyáltalán volt-e valaha a kezembe? Az már egyértelművé vált számomra is, hogy olyan érzéseim vannak Alex iránt amiknek nem szabadna létezniük. Nem igaziak. Nem igaziak. Ez lett újabban a mantrám. Muszáj elhitetnem magammal, hogy amit érzek, amiket gondolok csak a fejemben léteznek. Semmi valóság alapjuk nincs. Ő erről nem tehet. Én mindig is hajlamos voltam plátói érzelmek táplálására valaki iránt aki soha sem lesz az enyém. Mert nem lehet, és nem is lesz. De akkor miért van az, hogy amikor vele vagyok szét vet a a boldogság, annyira, hogy az arcomról nem tudom letörölni a vigyort. Csak jól elvagytok ez nem jelent semmit! A legjobb barátnőddel is ugyan ilyen jól kijössz tőle még se akarsz semmit! Jane mosolygós arca megjelent a fejembe mire én is elmosolyodtam.
És már is itt van a kibaszott bűntudat. Nincs jogom ilyeneket gondolni. Neki van már valakije. Valaki aki pontosan ugyan ezt a reakciót váltja ki belőle. Az ő érzései igaziak mert viszonzásra találtak. Pontosan erről beszéltem. Boldogság majd a fájdalom. Össze kell szednem végre magam és meghúzni az a rohadt vonalat a fejembe amit nem lépek át. A közelébe se megyek.
Nem is olyan régen még viccesnek találtam, mikor valaki azt mondta fiú és lány között nincs barátság.
- Fiú és lány között nincs. De férfi és nő között igen is létezik. - mondtam és őszintén hittem, hogy ha elég érett mindkét fél, semmi akadálya nem lehet. Az az igazság, hogy túl közel kerültem a tűzhöz. Túl közel kerültem Alexhez és most azért nyavalygok mert megégtem.
- Az első benyomás mindent eldönt. - újabb okosság tőlem. Egy újabb dolog amiben tévedtem.
Szeretek nemtől függetlenül új embereket megismerni a férfi nemmel pedig általában könnyebben megtalálom a hangot. Mindig törekszek rá, hogy félreérthetetlenül a tudtukra adjam, pontosan mit szeretnék tőlük. Ez pedig szinte mindig, kivétel nélkül a barátság. Nekem könnyen megy mert másodpercek alatt eltudom dönteni vonzódok-e valakihez fizikailag utána pedig órákon belül kiderül, hogy megmarad-e a vonzalom, vagy eltűnik ha kinyitják a szájukat. Mikor először találkoztam vele, Alex egy kicsit se izgatott. Még halványan él az akkori képe a fejemben. Emlékszem, hogy azt gondoltam mekkora seggfej lehet. Hideg, távolságtartó ábrázat unott arckifejezéssel és ehhez társult az erőltetett lazaság. Vissza akarom kapni ezt a képet róla. Amikor még csak egy ismeretlen volt. Nem tudtam mit szeret, mi az ami foglalkoztatja. Nem akarom a mosolygó arcát a fejembe.
Hihetetlen mennyire hülyének tudja érezni magát az ember ha egy másodpercre őszinte lesz magával és szembenéz a hónapok óta tartó borzalommal amibe keverte magát. Az Isten szerelmére húsz éves vagyok és megint ott tartok, ahol négy éve csak más személlyel miközben sorra hajtom el azokat akiket tényleg érdeklem. És még ilyenkor is Alexet hallom a fejembe ahogy azt mondja egyedül fogok meghalni.
Anyukámnak talán igaza van. Talán szeretek szenvedni. Talán szándékosan keverem magam ilyen helyzetekbe. Mert olyan érzelmeket sokkal egyszerűbb érezni valaki iránt amik nem találnak viszonzásra, mint rendes kapcsolatot keresni valakivel.
