Mióta dolgozó ember lettem nem jutott időm az oldalra de mentségemre szóljon, hogy semmi másra sem. A társasági életem az elmúlt három hétben egyenlő a nullával de valahogy nem is bánom mert ez egyben azt is jelenti, hogy nincs időm gondolkozni olyan dolgokon sem amikkel az április 22.-és bejegyzésemben foglalkoztam. Bár ez nem azt jelenti, hogy a probléma megszűnt létezni. A lényeg, hogy a fókuszom lekerült róla és hosszú idő óta először úgy érzem sínen vagyok mint József Attila. Sokan úgy gondolják mikor megosztom velük, hogy abbahagytam az egyetemet, és elkezdtem dolgozni, hogy rosszul tettem és ezzel a rövidtávú céljaimra koncentrálok és különben is miért mikor olyan okos vagyok. Én azonban tudom, jobban mint eddig bármikor, hogy nincs igazuk. Nagyon hosszú idő óta először, pontosan, hogy az ellenkezője történik, és hosszú távon gondolkodok. Egy terv. Egy igazi megvalósítható terv, kirajzolódott a fejemben és ezzel képes vagyok legalább egy és fél évvel távolabbra látni, nem úgy mint korábban, hogy csak a következő napig. Ezzel pedig meglepő módon (vagy talán nem is olyan meglepő) a lehetőségeim száma is megnövekedett munkák és tanulás terén is de ez még a jövő zenéje. Nem akarok abba a hibába se esni, hogy csak a célt látom az oda vezető útra pedig nem figyelek. Minden napot megélek. Visz előre a bizonyítási vágy és minden napot úgy fejezek be, hogy tudom, hogy ezzel közelebb kerültem a célomhoz de közben élvezem is a munkát. Jó állásom van ami bár lefáraszt agyilag és néha kihívások elé állít máskor pedig monoton mindig megtalálom benne a jót. Alkalmanként pedig a főnököm kölyök kutyájára is vigyázok aki egy kis tünemény tacskó és mindig feldobja a napom. Meg kell, hogy mondjam már nagyon hiányzott ez a fajta stabilitás érzete. Az egyetemen egy percig se éreztem jól magam mert mélyen belül tudtam, rossz helyen vagyok. Ez folytonos bizonytalanságban tartott. Azt már korábban is írtam, hogy informatikával kapcsolatos képzést szeretnék elvégezni és jogosítványt szerezni. Eddig úgy gondoltam az utóbbival kezdek mert a képzés amit kinéztem májusban kezdődne azt azonban el kellett vetnem mert szeretnék továbbra is dolgozni mellette, de nem tudnék. Így újat kerestem ami már akár szeptembertől kezdhető és csak szombatonként lenne. A fontosságot mérlegelve pedig egyértelműen a képzés jön elsőnek, szóval megcseréltem a sorrendet. Azt még nem sikerült eldöntenem, hogy a grafikust vagy webfejlesztőt válasszam ha esetleg olvassa ezt valaki akinek bármelyikkel van valami tapasztalata annak a kommentjét szívesen várom a hozzászólásoknál. Mindkettőben van némi tapasztalatom, ismerem a php-t, a html-t, és a css-t, és a Photoshop sem ismeretlen számomra. Az érdeklődésem egyformán nagy a két terület iránt de elhelyezkedés ügyileg nem tudom, melyik lenne szerencsésebb.

Most, hosszú hétvégére, lejöttünk a családi nyaralóba két baráttal és a kutyájukkal így összesen két négylábúval és hat kétlábúval (velem együtt) osztozunk rajta. Nagyon vártam már, hogy kicsit elszabadulhassak a városból. Imádom ezt a helyet, és a csendet ami itt van. Itt aztán könnyű kikapcsolni és elfeledkezni mindenről. Nincs senki más az egész utcában, nem lehet hallani fél óráként a rohanó mentők szirénáját vagy másik ordibálását csak a madarak csicsergését. Az első két nap a kirándulásokról szólt ahol sokat fényképeztem, a poszt végén a telefonosokból láthattok párat de az igazán jók sajnos még a fényképezőgépen vannak. A képek egyébként Kaszón készültek a lombkorona tanösvény végigjárása közben. A kis fekete szőrcsomó (havanese) aki a szarvast tanulmányozza a mi Pepper-ünk, a vízbe vágyakozó labrador pedig Maya a legjobb barátja. Természetesen az új körmömről sem maradhatott el, hogy lőjek egy képet (vagy inkább százat).
Ma már csak pihen mindenki. Aki strandolni szeretett volna az kiment, én viszont itt maradtam a teraszon a laptoppal és a kutyákkal, hogy végre írhassak egy félig tisztességes posztot amiben adok egy kis életjelet, mert bevallom hiányzott az írás de egyszerűen nehéz időt találni rá. Mikor este hazaérek sokszor még arra sincs energiám, hogy megnézzek egy sorozatrészt és már alszok. A regénypróbálkozásaimat is szépen elhanyagoltam amikhez ideje lenne visszatérnem talán ezután írok is egyhez új fejezetet.

Ma találtam még a telefonomba pár jegyzetet amik valahogy elkallódtak és korábban nem vettem őket észre. Érdekes volt vissza olvasni bár egyáltalán nem régiek, április elején/közepén írtam a legtöbbet.  Pár szót még ejtenék előtte arról is, hogy elkezdtem dolgozni és egyelőre nagyon tetszik az új hely. Végre szellemi munkát folytatok ami legalább annyira lefáraszt mint az egész napi konyhai meló és mosogatás de jó érzés az agyamat használni kicsit a számítógépes/angol tudásommal, főleg, hogy pénzt keresek vele. Remélem ilyen marad végig és akkor egy szavam nem lehet. A napjaim végre nem üresek alig tudok szabadidőt vadászni magamnak, így sokkal jobban megbecsülöm azt. Végre boldog vagyok, mert a hónapokig tartó álló vizet felváltották a hullámok. Sajnos viszont a szerencsétlenség se mellőz továbbra se, és ma a szabadnapomon rohangálhattam új töltőt venni a Samsung telefonomhoz amihez külön töltőt gyártanak (miért, Samsung?). Ezt a kiadást nem terveztem be. Ez valószínűleg valami újabb törvény lehet. Amikor elkezdek pénzt keresni mindig valaminek hirtelen tönkre kell mennie. 

Tettem egy kis kiegészítést az oldalhoz. Két regénypróbálkozásomat feltöltöttem ide is, így aki esetleg kíváncsi lenne rá, oldalt megtalálja őket az "Irományok" modulban.

001. Mindig mindenbe belekezdek. Lelkesen, nagy lendülettel. De mivel minden áldott alkalommal csak két centivel magam elé nézek, nagyon kevés dolog van amit be is fejezek. Az a bizonyos lendület ami a kezdéskor megszáll, hamar elfogy és akkor elgondolkozok. Gondolkozok csak épp túl későn. Ez a helyzet velem. Előbb cselekszem csak utána gondolkodok. Nem minden esetben csak pont amikor nagyon nem kellene így tennem. Mindig utólag jövök rá a dolgokra mert először, a megérzéseimet és a vágyaimat követve cselekszek. De ezek a vágyak mulandók. Túlságosan impulzív vagyok. Ezt kénytelen vagyok minden egyes alkalommal újra és újra megtanulni. Mikor már javában benne vagyok a dologban és hirtelen valóssá válik számomra (más szavakkal akár teherré), felteszem magamnak a kérdést: tényleg akarom én ezt? Egyszerű kérdés, amit már az elején, még a kezdés előtt, kellett volna letisztáznom magamban, de nem tettem. Akkor még elvakítottak az érzelmeim és a lelkesedésem.  Minden újabb dolog félbehagyása egy újabb csalódás magamban, mert bár már számtalan példa volt erre korábban, mégsem látom soha előre jönni a pillanatot amikor az új dolog értékes fénye megkopik a szemembe és ugyan olyan halovány lesz számomra mint minden más. Egyszeriben átlagossá, unalmassá válik. Én pedig ezeket ki nem állhatom. Az újdonság varázsa gyorsan bűvöl el. Szeretném ha egyszer végre maradna is, és nem tűnne, pont olyan gyorsan, el.
Mivel szeretnék fejlődni változtatni fogok ezen. Kár, hogy csak úgy lehet ha folyamatosan megkérdőjelezem magam ezentúl. Megkérdőjelezem az érzéseim. Korábban azért nem szerettem ezt tenni, mert úgy véltem, ha túl sok kérdést teszünk fel végül minden értelmetlen lesz. Elmegy az egésztől a kedvünk és megragadunk egy helyben. Ironikus. Amit a legjobban el akartam kerülni így is úgy is utolért. 

002. Hogy lehetsz egyszerre a problémáim és a boldogságom forrása? Te vagy a csend, amit úgy szeretek hallani, a vihar előtt. A vihar ami követ téged, miután elmész, persze csak még több problémát, kételyt, és kérdést hoz. Egy idő után el kellett gondolkodnom, hogy megéri-e mind ezt elviselni. Nincs szükségem ezekre. Mert amíg a boldogságom nem csak belőled áll, a problémáim jelenleg igen. Egyszerű matek. Ki kéne vonjalak az egyenletből, de nem megy. A matek soha nem volt az erősségem.
Miféle szörnyeteg vagy te? Hogy merészeled ilyen szinten átvenni az irányítást a testem felett? Levetkőztetsz. Néha lassan csinálod, de van, hogy csak letépsz rólam mindent, míg nem marad más csak én és a meztelen lelkem, a hatásod alatt. És ami ilyenkor vagyok az nem tetszik, megijeszt. Akkor miért élvezem még is ennyire? Ez lennék én? Olyan gondolatokat ébresztesz bennem amiket nem akarok a fejembe. Hamis képeket vetítesz a szemem elé mikor jön a filter.

003. Utálom, hogy folyton arra késztetsz, hogy megkérdőjelezzem önmagam. Minden egyes mozdulatom és minden kimondott szavam. Elegem van a kételyekből és a rengeteg kérdésből amikre sose kapok választ, persze mostanra igazán hozzászokhattam volna ehhez. Mindenhez és mindenkihez hozzátudok, vagy ha nem, hát otthagyom, de hozzád még se ment soha a szokás. Szopás.

Többet dolgoztam ezzel a bloggal, mint az összes eddigivel együttvéve, hogy felépítsem és szeretnék ragaszkodni a bejegyzések eddigi "minőségéhez". Azért tettem idézőjelbe a minőség szót mert elképzelhető, hogy valaki számára ez amit itt művelek minősíthetetlen, és értelmetlen zagyválás de számomra igen is sok értelme van a posztoknak és imádom megírni őket csak az a probléma, hogy az ihlet forrásom jelenleg kimerült, mert ahogy korábban is írtam nem emészt épp semmi én pedig akkor tudok a legjobban írni, ha dagonyázok a negatív érzelmekbe. Ezek viszont eltűntek belőlem mostanra. Holnap kezdek a munkahelyemen és bizakodó vagyok. Bizakodó... Ez a szó a mai reggelemet idézi fel. Arra ébredtem, hogy egy rokonom, facebookon újra megosztott egy két évvel ezelőtt feltöltött képet amin matróz blúzban díszelgek mellette a ballagásom napján. Ezt a képet bizakodó "hangulattal" tette fel, minden lehetséges értelemben. Én pedig mikor reggel megláttam hirtelen elkapott az érzés, hogy visszamennék oda. Hiába tudom, hogy lehetetlen és utólag már semmin nem tudok változtatni még is úgy indult a napom, hogy az erkélyen cigizve arról ábrándoztam mennyi mindent másképp csinálnék, ha most vissza kerülnék abba a pillanatba mikor az a kép készült. Furcsa volt látni magam ott, mert bár külsőre semmit nem változtam tudom, hogy egy szakadék van az akkori énem és a mostani között. Azt hittem, hogy az Április 23.-ás bejegyzéssel lezártam magamban ezt a dolgot és mostantól csak előre fogok nézni, a mai reggelem azonban csúnya emlékeztető volt arra, hogy még mindig bánom mélyen belül azt ahogy alakítottam az életem és ha tehetném azonnal dobnék el mindent amim most van csak azért, hogy vissza mehessek az időben két évet.

Az elmúlt egy hétben viszont nem történt semmi különös. Élvezem az időjárást, a tavasz egy kisebb külső megújulással is járt számomra. Végre rávettem magam, hogy levágassam a hajam amire már nagyon ráfért egy nagyobb frissítés és megváltam húsz centitől. Már nem bírtam elviselni, hogy töredezik a vége és, hogy leér majdnem a fenekemig. Voltam műkörmösnél is, hogy rendbe szedessem a körmeim. Ez már a harmadik alkalom, hogy műkörmöt csináltattam viszont most lett eddig a legrövidebb. Nagyon egyszerű, természetes én még is imádom. De persze, amilyen szerencsétlen vagyok amint hazaértem bevertem az ajtókeretbe a kezem és a nagyujjamról abban a pillanatban letörött a teteje a "körmömnek". Ez miatt pedig el kellett gondolkodnom azon ismét, hogy ezt a dolgot egyszerűen nem nekem találták ki. Csináltam egy kis "montázst" is erről a két dologról, amit most ide teszek, de megjegyezném, hogy telefonnal dobtam össze ezért nem lett a legjobb.

Átmeneti állapotba vagyok jelenleg. Már kilábaltam a korábbi reménytelen fázisból, be is csuktam magam mögött az ajtót, de még csak a küszöbén vagyok a következő - egy remélhetőleg jobb - szakaszomnak. Ettől függetlenül írni szeretnék csak épp ha erre gondolok, sablonosabbnál sablonosabb ötletek jutnak eszembe. Egy poszt amibe összeszedem miket szeretnék venni magamnak a közeljövőben. Egy poszt amibe kiteszem a jelenleg hallgatott kedvenc zenéim. Egy olyan amin keresztül kicsit jobban megismerhettek, valami tag féleség. Mind töltelék bejegyzések amikben az írás nem kapna nagy szerepet és ilyenekkel nem szeretném lerombolni a blog felépített képét. Ami simán lehet, hogy csak az én fejemben létezik. 

Na tessék. Kreálok én magamnak "problémát" amin elmélkedhetek, ha nagyon akarok. Most is már azon gondolkodok ezen a vonalon elindulva, hogy nem mind ezt csináljuk még magunkkal is? 

Minden ember felépíti magát és egy képet saját magáról a fejében. Ami mindenre kiterjed az öltözködésétől a viselkedéséig. Mikben hiszel, mik az elveid és mi az amit elítélsz. Hogy viselkedsz bizonyos helyzetekben. Ezért tökéletesen meg vagyunk győződve arról, hogy ismerjük magunkat, és hogy tudjuk kik vagyunk. Egy darabig. Aztán a következő pillanatba meg teszünk valamit ami nem ránk vall. A karakter aki a fejünkben él sosem tenne ilyet. És akkor aztán építhetjük újra az imázst. Legalábbis én ilyenkor újra értékelek mindent. Újra értékelem magam. Épp ma mondtam egy barátnőmnek, egy dolog kapcsán amit felhozott nekem, hogy sosem ismerhetjük, még saját magunkat sem száz százalékosan. Maximum azt hisszük, hogy ismerjük. Valószínűleg ezért csapott át a semmiről szóló bejegyzésem önismeret elemzésbe.

De erről most nem szeretnék hosszabban írni, szóval visszatérve a bejegyzésekre. Ezer éve készülőben van egy, az empátiáról, és egy filmkritika szerűség a Szerelem markában című 2014-es Chris Evans filmről.  A közeljövőben ezeket igyekszem befejezni addig is, tudom, hogy nincs túl sok olvasója a blognak de azért egy kérdést megér. Ti kíváncsiak lennétek a fent említett, és azokhoz hasonló "töltelék posztokra"? Kommentben vagy chatben várom a válaszokat.