Vigyázz magadra.
Ez volt az utolsó két szó ami elért a tudatomig mielőtt mindent kizártam. A világ zaja eltompult ahogy a kezeim kicsúsztak a tieid szorításából.
Vigyázz magadra.
A szavak ott visszhangoztak a fejembe és képtelen voltam mást meghallani. Még egy utolsó pillantást vetettem rád a vállam felett, de nem kellett volna. Csak még egyszer utoljára látni akartam azt az arcot ami annyi időn keresztül volt számomra a legkedvesebb, és korábban érzelmek sokaságát láttam rajta végigvonulni. A mostani azonban meglepetésként ért. Szomorúnak láttalak aminek hatására szemeim sarkába nekem is azonnal gyülekezni kezdtek a könnyek.
Nem sírhatok.
Azonnal hátat fordítottam neked, közben letöröltem az utálatos nedvességet az arcomról, és bár lábaim hirtelen ólom súlyként nehezedtek a talajra minden erőmet összeszedve emelgetni kezdtem őket. Gyere utánam. Gondoltam magamba de közben pontosan tudtam, hogy nem fogsz. Ahogy távolodok tőled úgy tudatosul bennem egyre inkább, hogy nem is fogsz minek hatására fájdalmas és kongó ürességet érzek. Nem magamból veszítettem el valamit, és ezzel logikusan gondolkodó agyam tökéletesen tisztában van. Azt a részemet engedtem most el ami valójában sosem volt az enyém. Te adtad hozzám.
A levegőt átlengte a véglegesség súlyos érzete. Mindketten tudtuk, hogy ezúttal tényleg vége.
Már az elejétől halálra voltunk ítélve.
