Nem szeretek hazudni. Akárhányszor próbálkoznék vele, egész lényem hangosan tiltakozik ellene. Mert úgy gondolom legyen bármilyen rossz is az igazság, nem lehet rosszabb egy hazugságnál ami később úgy is ki fog derülni. Ha pedig mégsem csak csendben felemészt a titok súlya. A tudat, hogy elárultam a bizalmad. Ez is egyike a kevés dolognak amiben igazán hiszek. Ezért van tehát, hogy aki ismer az habozás nélkül azt mondja rólam "rosszul hazudik". Ami lényegében igaz. Ha megpróbálkozok is vele mindig elárulom magam valamivel (az esetek 50%-ban szándékosan, míg a másik felében csak a tudatalattimnak köszönhető), vagy ha valami csoda folytán nem tettem meg, előbb utóbb bűntudatom támad és végül kiszakad belőlem az igazság, ezzel jobban megbántva az érintett felet mintha csöndbe maradtam volna, én viszont ilyenkor még is csak megkönnyebbülést érzek. Először. Viszont a kiskaput ebben is megtaláltam és ritkán még én is olyan helyzetbe keverem magam ahol nincs más választásom, muszáj hazudnom. Ahol tökéletesen ügyelek rá, hogy ne látszódjon rajtam semmi és mivel korábban annyiszor elárultam már magam előtted, pontosan tudom mikre kell figyelnem. Te is ezeket a jeleket fogod keresni rajtam de csak a hiányát látod. Minden az igazolásról szól. Ha igazolni tudom magamnak a hazugság fontosságát nem fogod soha megtudni, mi történt. Mert te igazolni tudod magadnak, hogy korábban már annyiszor kiszúrtad rajtam. Ha hazudtam volna, most is észrevetted volna. Vagy lehet, hogy most is hazudok? Abban egészen biztos vagyok, hogy a legtöbbet magamnak szoktam.

002. Őszintén írok a hazugságaimról.

003. Szeretem az ellentmondásokat. Néha azt gondolom én magam is egy két lábon járó ellentmondás vagyok.

004. Tudom szerinted egyszerű vagyok, aminek oka az lehet, hogy csak a felszínt kapargatod. Vagy talán csak idő közben elterelődött a figyelmem, ami gyakran megesik. Elfelejtettem azzal törődni, hogy szórakoztató legyek számodra. Bár meglehet, hogy soha nem is voltam.