És már megint ott volt. Egy újabb nekem szegezett kérdés aminek bár hozzám semmi köze te még is tőlem várod rá a választ. Elhomályosult látással bámultam a képernyőre miközben próbáltam megemészteni a kérdésed és elemezni a problémád. A mai nap folyamán az ötödik problémát és bár nem mind a tied volt, egyik sem az enyém. Egy újabb kérdés amire nekem kellene tudnom a választ. Amivel előre kellene segítenem téged, barátom.

Általában nem zavar ha tanácsot kérnek tőlem. Sőt kifejezetten élvezem az osztogatását. Hiszen a saját helyzetét sosem tudja elég objektíven nézni az ember én viszont imádok a dolgokra így tekinteni. Ezzel együtt könnyen azonosulni is tudok a helyzetükkel. De az utóbbi időben túl sokan várják tőlem a megoldást, túl sokféle problémára.

Nem szoktam panaszkodni. Nem szeretek. Egyszerűen a problémáim két kategóriába sorolhatóak. A semmiségek és a lélekemésztő katasztrófák (legalábbis így élem meg őket). Előbbit élvezettel dramatizálom túl, túlzom el és hisztizek miattuk. Na de az utóbbi kategória egészen más. Azokról nem beszélek, esetleg ha még is, akkor csak egy embernek és azt is elhülyéskedve teszem. Megpróbálom minél kisebbnek beállítani a szemébe mert ezzel az enyémbe is összemegy talán. Mostanában túl sok van az ilyen problémából a fejembe.

Valószínűleg ezért is zavarnak jobban hirtelen a barátaim problémái. Hogy adhatnék még is nekik tanácsot ha a saját fejemben sincsenek rendben a dolgok?