Az éretté válásom története

július 14, 2016

brooke-cagle-157924-unsplash.jpg

Tudom, hogy eltűntem jó hosszú időre. Ennek az egyik oka az volt, hogy a szóbeli érettségim napjára való készülés lefoglalt. Persze nem a tanulás, azt az utolsó pár napra hagytam, sokkal inkább a lelki felkészülésre gondolok ami annyit takart, hogy mindent megtettem annak érdekébe, hogy lefoglaljam magam sorozatokkal vagy könyvekkel, hogy még véletlen se keljen arra gondolnom, hogy tanulnom kéne. A szóbelim napja viszont eljött és el is ment. Én viszont továbbra se tudtam rávenni magam az írásra mert az ahhoz való kedvem nem tért vissza. Most még is megint itt vagyok, hogy elmeséljem a szóbeli érettségim, elmondjam milyen érzés volt számomra befejezni a középiskolát és mi következik most. Spoiler alert! Én sem tudom.
Az írásbeli részén hamar túlestünk és ezután jött a hat héten át tartó semmit tevés amit időnként megszakított egy kis pánikolás, merthogy tanulás az nem volt. Az utolsó napokban megpróbáltam a lehető legpozitívabb hozzáállást felvenni és arra gondoltam milyen lesz majd már túl lenni rajta (nem ilyennek képzeltem el, de ne szaladjunk előre). Az utolsó egy hétbe sikerült összeszednem magam, vagy is inkább anyukám parancsolt rám és az a hét komolyan a tanulásról szólt. Minden napra egy tantárgyat, és a húsz tételét tűztem ki. A vége felé már elgondolkodtam, azon is, ha ezzel az intenzitással csak legalább még egy hetet áldoztam volna a tanulásra teljes magabiztossággal mehettem volna be és max pontos feleleteket tehettem volna, mert eszem az lenne hozzá. Meglepő könnyedséggel jegyeztem meg mindent a rövid idő ellenére viszont hamar elszállt ez a hét is és elérkeztünk a rettegett szóbelihez. A második napra osztottak be elsőnek. Az angollal semmi probléma nem volt arra tulajdonképpen nem is készültem mivel előző évbe már letettem a nyelvvizsgát is, irodalomból Babitsot húztam ami nem volt vészes de Kosztolányinak vagy Adynak sokkal jobban örültem volna. A nyelvtannál hatalmas mázlim volt, ugyanis a Nyelvújítást húztam ami egy mesélős tétel volt én pedig csak az olyanokat tudtam. Történelemnél három tételt tudtam kevésbé a többit szinte tökéletesre de a kedvencem a Rákosi korszak volt.
Ennél a tantárgynál volt messze a legnagyobb esélyem olyat húzni amivel max pontos feleletet tudok nyújtani. Így amikor kihúztam az egyiket a közül a három közül amit nem tudtam annyira, a ‘48as forradalmat, majdnem kiült az arcomra a félelem és a csalódottság vegyes ábrázata. Az érettségi elnök előzőnapi tanácsát azonban megfogadva ( ne essenek kétségbe látványosan ha kihúznak valamit amit nem tudnak, mert akkor mi is rosszabbra értékeljük a feleletet) egy kis mosolyt megeresztve visszamentem a helyemre. Amikor elkezdtem összeszedni mit tudok róla… 12 pont, áprilisi törvények, új kormány, és hogy ezeket majd elmondom részletesen hátha elég lesz, akkor vettem észre, hogy a forrásomba ezek mind benne vannak. Ez persze nem jó hír volt. Azt jelentette, hogy forrás felolvasásnak fog hangzani minden amit elmondok hiába a fejemből mondanám. Ennél a tantárgynál a kicsivel több mint egy óra felkészülési idő egy perc alatt ment el számomra. Mire kiültem úgy voltam, hogy akkor is megmentem a helyzetet. Belenéztem a történelem tanárom szemébe, és mindent oda mondtam el, anélkül, hogy a lapomra néztem volna a lehető legmagabiztosabban. Ez, mivel rólam van szó, eredményezett két kényelmetlen pillanatot is számomra. ( Ha hozzávesszük, hogy nem szeretek az emberek szemébe nézni, és úgy kell kényszerítenem magam rá általában, akkor hármat. ) Az első az volt, hogy a Nemzeti Múzeumi állomásnál azt mondtam, hogy elvileg esett az eső. Az érettségi elnök (egy másik gimnázium igazgatója) itt felnevetett, majd csatlakozott hozzá minden tanár is. Valamit beszélt nekem az elvileg szóról és az időjárásról de én nem hallottam semmit belőle. A második pedig, hogy azt mondtam a szavazók csak férfiak lehettek, (itt a feminista énem akart egy kommentet tenni erre ami valószínűleg nem lett volna odavaló és még időben leállítottam magam, de nem eléggé ahhoz, hogy azt mondjam:) tehát semmiképpen nem nők. Újabb hangos nevetés töltötte be a termet a vizsgaelnök miatt és ezúttal is csatlakoztak hozzá a többiek. Utoljára elméleti gazdaságtanból feleltem amiből megint csak hatalmas szerencsével olyat húztam amit simán elmondtam. Bár tanári beszólásból itt se volt hiány. Megijedtem, hogy túl gyorsan végeztem, és elkezdtem az egész tételsort előröl mondani. Mikor már a harmadik tétel kifejtésénél jártam a tanár úr figyelmeztetett, hogy ne kérkedjek azzal, hogy tudom az egészet és térjek vissza a saját tételemre ha még tudok róla valamit mondani. Persze nem tudtam.
Hát így zajlott az érettségim. Kifelé menet pedig a vizsgaelnök úgy köszönt el, hogy köszöni a szórakoztató feleleteim és most már elvileg leérettségiztem. Másnap amikor kiosztották a bizonyítványokat a beszédében azt mondta két dolgot visz magával erről az érettségiről azt, hogy az eső elvileg esett, a férfiak pedig semmiképpen nem nők.
Befejezni a középiskolát kevésbé volt felszabadító érzés mint gondoltam. Kilencedik eleje óta tulajdonképpen erről a pillanatról fantáziáltam, hogy kilépek az érettségi bizonyítványával a kezembe annak az iskolának a kapuján amit négy évig teljes szívemből utálhattam, és soha nem nézek vissza. Részletesen elterveztem a pillanatot, a valóságban azonban ez a pillanat elszállt anélkül, hogy különösebb jelentőséget tulajdonítottam volna neki és csak később jutott eszembe, hogy többé nem fogok azokon a folyosókon sétálni, vagy a termekben szenvedni. Ugyan ez igaz a bankettre is amit ezután tartottunk este. Összeverődött két baráti társaság amiknek voltak közös pontjaik, így heten üldögéltünk még éjfélig a várfalon pezsgőt ittunk és beszélgettünk. Fel sem fogtam, hogy nem látom többet őket mostanában. Úgy voltam vele, hogy biztos találkozunk még, vagy írunk egymásnak. De ez egyelőre nem így van. Engem pedig elfogott ez a különös érzés. Utáltam a középiskolát. Nem azért mert ki voltam közösítve, nem azért mert megszakadtam a tanulásban. Meg sem tudom magyarázni miért. Most vége. És nem arról van szó, hogy vissza akarok menni csak előre haladni sem szeretnék. Ami persze elkerülhetetlen.

0 megjegyzés