A szürke 50 árnyalatában a csaj fejében a belső istennője egy fotelben könyvet olvasó félhold szemüveges nő volt. Mikor először olvastam róla furának találtam, hogy elképzel magában valakit az elnevezést pedig még inkább. Ma valamiért viszont eszembe jutott, és úgy döntöttem én is érdemlek egy belső istennőt. A lelki szemeim előtt egy feketébe öltözött láncdohányos nőt láttam, aki miközben a szájához emeli a füstölgő cigit a másik kezében egy öngyújtóval játszik és csak akkor néz fel unottan a földről ha valami igazán érdekes történik. Legalább a belső istennőmnek kijut a cigiből ha nekem nem is. Már rá is féltékeny lehetek. Mióta leszoktam a dohányzásról nem tehetek róla, de úgy érzem mintha egy személyiség jegyemtől szabadultam volna meg. Tudom, szörnyen gáz de az öt év alatt annyira hozzám nőtt a szokás és a magaménak éreztem a dolgot. Sokkal több volt számomra mint egy káros szenvedély. Nem a nikotinról szólt. Most magamban mosolygok mert eszembe jutott egy vicces hasonlat. Az alkonyatot vagy száz milliószor olvastam de sosem értettem meg igazán milyen érzés lehet Edwardnak megállnia, hogy megkóstolja Bellát. Edward legalább tudatosan meghozta a döntést és kitartott mellette, rólam ez már nem mondható el. Még csak nem is az én döntésem volt először, hogy lemondjak a cigiről. Szimplán három hét után, amit egy kórház szobájába töltöttem bezárva, úgy jöttem ki, hogy egyetlen orvos se tudta megmondani miért voltam bent és még csak nem is tudtak egészségesnek nyilvánítani, egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy olyat csináljak ami tudom, hogy rossz a testemnek. Akkor már három hete nem cigiztem és ez így is maradt hónapokig egy esetet leszámítva, mikor is mini idegösszeomlás után kitéptem T. kezéből egy szál cigit pár nappal a "szabadulásom" után lementem a ház elé, csak azért hogy meggyújtsam és egy slukk után sírva elnyomjam... Meg kell jegyeznem a védelmemben a január eléggé megviselte a lelkem és ez a pillanat sem kerül fel az "életem fénypontjai" listára. Mire teljesen meggyógyultam és először kaptam jó vérvétel eredményt rágyújtottam egy szálra de a testem már nem emlékezett semmire belőle. Pontosan ugyan olyan érzés volt mint mikor a legelső szálamra gyújtottam rá. A torkomat égette a füst és azonnal köhögésbe fulladt a próbálkozásom. Akkor jöttem rá, hogy mekkora hülyeség lenne tőlem újra hozzászoktatni a testem valamihez ami káros neki és már amúgy is elszokott tőle. Apukám gyakran mondja, hogy a mai napig bármikor rátudna gyújtani és ugyan ott folytatni de én biztosra tudom, hogy számomra ez nem lenne igaz. Nem tudnám ugyan ott folytatni ahol abbahagytam mert túl sok idő telt el már a testem alkalmazkodott az új helyzethez és megváltozott. Erről az jut eszembe, hogy ez mennyire igaz más dolgokra is és ilyenkor érzem igazán mekkora ereje van az időnek. Az idő begyógyít minden sebet, viszont cserébe egy valamit el is vesz tőlünk. Minden gyógyulással egy kicsit megváltozunk. Mert csak egy dolog állandó az életünkben. A változás. A belső istennőm erre most forgatja a szemét, lehet már elege van belőle, hogy mindig a változásról írok.

002. Aki azt állítja, hogy időutazás nem létezik az félig téved. A múltba az ember bármikor mehet. Angolul van egy mondás erre ami mostanában mindig ott van a fejemben. "Go down on memory lane" Nyers fordításban ez annyit jelent "lemenni az emlékek útjára". Na én nem lemegyek inkább leesek. Jó erősen. Elég hozzá egyetlen egy zene és az ember azonnal ott találja magát a múltban. Az az érzés ami abban az időben átjárt mikor hallgattad most évekkel később újra elemi erővel tarol le és a szemeid előtt talán még egy-két emlékkép is megjelenik. Idegesítő egy dolog tud lenni a múlt, olyan módokon kísérheti az embert ahogy azt a legkegyetlenebb szellem is megirigyelné. Emlékszem pillanatokra az életemben mikor azok megtörténtek már akkor tudtam, hogy ezek a későbbiekben csak problémákat fognak nekem okozni. Tudtam, hogy nem akarom később majd őket a fejembe de mivel abban az időben sehogy sem tudtam lebeszélni magam róla, még ez sem állított meg. De nem emiatt lesz a dolog igazán kellemetlen. Sokkal inkább attól, hogy akkor még nem tudtam, az ember semmit sem bánhat meg jobban az elszalasztott dolgoknál. Semmilyen megtett dolog nem lehet rosszabb annál amit sosem mertünk megtenni. Az esély, hogy megtehessük pedig már örökre elszállt.

003. Minden aminek kezdete van annak kell, hogy legyen vége is csak erre az elején nem szeretünk gondolni. Könnyű hinni abban hogy a kivétel erősíti a szabályt és talán pont én leszek a te kivételed.